A takarítás és én

Kényes téma. A legfőbb gond az, hogy lusta vagyok és minden szívbaj nélkül leülök tévézni/lefekszem/olvasok úgy, hogy körülöttem kupi van: mosogatóban edényhalom, étkezőasztalon minden nem odavaló cucc, porcicák ezerrel (vagy a korrektség kedvéért porelefántok). Szóval rendetlen vagyok annak ellenére, hogy imádom és igénylem a rendet, imádom és igénylem a tisztaságot, és rendkívül precíz, sokszor idegesítően pedáns vagyok. Ha egyszer takarítok, akkor ott minden csillog-villog, minden merőleges és párhuzamos. Ilyenkor szinte kényszeresen tartom a rendet pár napig. Ilyenkor képtelen vagyok ledőlni a kanapéra és olvasgatni, mert a periférikus látóteremben felbukkan egy szösz, amit azonnal fel kell szednem. Ha aztán valami kis apróság elindítja a kupit (amit egyébként ilyenkor még két mozdulattal meg lehetne szüntetni), onnantól aztán nem érdekelnek a kis szöszök, de még a fenti porelefántok sem. Napokig. Hetekig. És akkor jön a szokásos gondolatmenet. Rossz vagyok. Lusta vagyok. Nem érdekel. Lesz*rom. Fú, ez már kicsit sok. Nem baj, nem érdekel, most tornáznom kell. Mégsem hagyhatom, hogy a kisfiam "mosson fel", ahogy végigmászik az asztal alatt. Nem érdekel, most akkor is megyek aludni. Fú, basszus mi van itt. Ez már tarthatatlan állapot. És akkor nagy dühömben végigtakarítom az egész, de tényleg az egész házat és újra csillog minden. Az érdekes az, hogy a lustaságomhoz egyfajta maximalizmus is párosul, és ennek is köszönhető, hogy képes vagyok elnézni pl. egy döglött legyet az előszoba sarkában napokig. Vagy hetekig. Azt gondolom ilyenkor, hogy én ezt most nem szedem föl, mert holnap úgyis takarítok és akkor felporszívózom, mert akkor majd úgyis minden rendesen megcsinálok. Na de a gond az, hogy a legtöbbször holnap nem takarítok, mert nincs annyi időm, hogy tisztességesen megcsináljak mindent és akkor persze neki sem állok. Egyszerűen nem bírok kicsit takarítani. Csak fullosan, csak 100%-osan. Viszont most már 5 éve én vezetem egyedül a háztartást és rájöhetnék végre, hogy a fiúk mellett pláne nincs tökéletes időpont és időkeret a tökéletes takarításra.

Na ez az, amit most már beláttam és amin változtatni fogok ill. remélhetőleg már el is indultam ezen az úton. A lényeg, pontosan úgy, mint az új étrendnél és mozgásnál: a kis lépésekben való haladás; a rendszeresség; a hibák/bakik/bűnözések elfogadása és az ezeken való túllépés. Ha a Martha Stewart-tiszta házban egyszer csak elindul a kupisodás, akkor ezt akkor és ott igyekszem még csírájában elfojtani, nem pedig úgy felfogni, hogy most már úgyis mindegy. Így volt ez a korábbi fogyókúráknál is. Egy pici falat bűnözéssel úgy gondoltam, hogy most mindent elrontottam, így semmi értelme ezt tovább folytatni és minden mindegy alapon jól teletömtem magam azzal, hogy majd hétfőtől tökéletes lesz minden.

Már a blog kezdetekor terveztem, hogy külön figyelmet fogok ennek a témának szentelni, ugyanis nagyon fontos számomra. Azért persze nem kell olyan állapotokat elképzelni, mint egy takarítós tv-showban, de azért tény, hogy a kisfiam néha meg szokta kérdezni, amikor takarítok, hogy anya jön valaki hozzánk? És mondom a legérdekesebb az egészben, hogy én ezt utálom! Én pontosan olyan vagyok, mint Monica Geller, akit a Jóbarátok egyik részében a többiek megszekálnak azzal, hogy túlságosan is pedáns. Ő be akarja bizonyítani, hogy ő igenis laza és képes otthagyni a nappaliban szanaszét a papucsát. Éjjel nem bír aludni, és azon agyal, hogy kimegy megigazítani és holnap korán reggel újra szétrontja és bizonyítja, hogy ő nem is beteg! :)) És én ilyen vagyok! Vizsgaidőszakban inkább elvettem két napot a tanulástól és végigtakarítottam a házat, mert csak rendben tudok tanulni és koncentrálni. De még az sem elég, hogy az adott tanuló-szobában legyen rend. Mindenhol annak kell lennie, mert ugyebár tudom, hogy máshol kupi van és ezen jár az agyam a tanulás helyett. Amikor takarítok és végre rend van mindenhol, a lelkemben és a fejemben is rend lesz. Csak így tudok belevágni valami újba. Ilyenkor azt érzem, hogy a felkészültségem biztos alapokon áll. Szóval érdekes egy kettősség ez bennem.

A lényeg, hogy megtaláltam a helyes módszert és utat, már csak annyi a dolgom, hogy a gyakorlatban is meg tudjam mindezt valósítani. Megint csak (mint az életmód váltásnál is) nem vagyok mai csirke, aki lelkesen, de kitartás és tapasztalat nélkül belevág... ezt is próbálgattam, kísérletezgettem eleget. Működnie kell! Biztos vagyok abban, hogy ez a drága napló ebben is segítségemre lesz!