Múlt héten a férjemmel nosztalgiáztunk régi zenékkel kapcsolatban, amíg az autóban ültünk és hallgattuk a rádiót. Az utóbbi években nem is nagyon hallgatok máshol zenét, csak a kocsiban. Ha itthon vagyunk, akkor Halász Judit és egyéb gyerekdalok szólnak a magnóból. Esetleg vasárnaponként főzés közben, amikor a fiúk az udvaron vannak apával, na akkor újra hangosan szól a zene!
Az első zenei élményem az, amikor a bakelit lemezen hallgatom és Impulse-os spray dobozba ordítom a Holnap hajnalig-ot, természetesen a fejemet/hajamat rázva - ahogy kell. Ebben az időben, ha megkérdezték mi leszek ha nagy leszek, a válasz az volt, hogy Csepregi Éva. Ekkor kizárólag hazai zenekarokat ismertem. Bikini, Edda, Zoltán Erika, Dolly Roll. Talán ezek a legemlékezetesebbek. Aztán általános iskolában egyszer megkérdezte tőlem egy Nagy, hogy én depeses vagyok-e vagy brosszos. Fú, mondom brosszos, ugyanis abban az időben volt két kitűzőm: egy spánieles és egy Bros. Nem tudom honnan volt, azt sem tudtam mi az a Bros, egy számukat sem ismertem, de akkor brosszos voltam. Aztán jött Madonna és Michael Jackson. Imádtam őket. Az összes nagy sláger megvolt iszonyú recsegő minőségben a rádiós kívánságműsorokból felvéve vagy a zenetévéből úgy, hogy tökig felhangosítottuk a tévét és jó szorosan odanyomtuk a hangszóróhoz - persze valamelyikőnk mindig beleszólt, vagy elröhögte magát, ezek is a szám részét képezték. Aztán a 90-es évek a Guns N' Roses-ról, pontosabban Axl Rose-ról szóltak. Nem voltam gánzos külsőségek tekintetében, hiszen nem volt pólóm, nem volt kazettám; de volt poszterem, az összes Guns slágert ismertem, felvettem, szerettem és természetesen fülig szerelmes voltam Axl-be. Volt egy barátnőm, aki viszont totálisan, minden kötelező kellékkel együtt rajongó volt - na ő volt az én emberem. Alig vártuk az új Guns klipeket, irigyeltük Stephanie Seymourt, eldöntöttük, hogy pont olyan lesz az esküvői ruhánk, mint neki a November Rain-be (és persze Axl lesz a férjünk); a barátnőm még a száját is barnára rúzsozta, ahogy Stephanie a klipekben, úgy nézett ki mint aki éppen csokit (a másik példát inkább nem írom le) evett.
Ezúttal tehát egy új poszt-sorozatot indítok Music of the day címmel (de nem szándékozom napi szinten jönni vele). A poszt-ihlető dal egy Guns N' Roses szám volt, amiben teljesen odavoltunk Axl mozgásáért, íme:
Ezt el sem hiszem!!! :D Még az amcsi színészes posztnál akartam írni, hogy tini koromban nem a színészekért, hanem a zenészekért rajongtam: konkrétan W.Axl Rose-ért (de Slash is tetszett)! :) Minden este néztem a Dial MTV című műsort, és reménykedtem, hogy G'N'R dal is lesz terítéken - és általában volt is - pedig akkorra már az összes videoklipjüket felvettem videóra. :) Emlékszel a Yesterdays c. fekete-fehér klipre? Imádtam benne Axl-t. :)
VálaszTörlésMivel nem tanultam angolt az iskolában, nem volt otthon angol-magyar szótáram, így beültem a könyvtárba és Guns szövegeket fordítgattam. Bevallom, nekem még pólóm is volt... :)))
Ez a korszak hetedikig tartott, utána jött a Depeche Mode és a Bonanza Banzai korszakom, és ez valamilyen szinten máig tart.
Hát hogyne emlékeznék, szerintem is abban a legszebb Axl! Egyébként az emlegetett barátnő inkább Slash-be volt szerelmes, így nem volt vita! :)) Ez a színész/zenész dolog nálam is így volt, de erről akarok majd írni egy posztot, majd ott kifejtem. :))
VálaszTörlés